Aznap este Ilus mama nem rögtön a mesekönyvért nyúlt.
Előbb egy nagy, régi fonott kosarat tett az asztalra.
Lili kíváncsian nézte.
– Mama, mi van benne?
– Még semmi.
– Akkor minek hoztad ide?
Ilus mama elmosolyodott.
– Mert ma este megtöltjük.
Kinyitotta a mesekönyvet.
A lapok közül először egy apró fénylő város emelkedett ki.
Lili rögtön felismerte.
– A sejtek kis városa!
A kis város lassan felemelkedett, majd egy pici aranyfényű emlékké változott, és beleült a kosárba.
– Ez legyen az első? – kérdezte Lili.
– Legyen.
– És mit jelent?
– Talán azt, hogy a testünkben rengeteg láthatatlan folyamat dolgozik értünk akkor is, amikor mi észre sem vesszük.
A következő oldalon egy piros lámpás világított.
– A szív!
Utána megjelent egy szemüveges csillag.
Egy kis lámpás a fejben.
A sétáló cipő.
A pihenő párna.
A kis hajó a vérfolyón.
A magocska és a halacska.
A mérőpálca.
A „majd holnap” manó kavicsa.
A teknős.
A bagoly.
A tiszta tükör.
És végül a test kis postásának egyik apró levele.
Lili már alig látta a kosár alját.
– Mama, ez rengeteg!
– Ötven mese nem fér el egészen kis helyen.
– De ha ennyi mindent kell megjegyeznem, biztosan elfelejtek valamit.
Ilus mama megrázta a fejét.
– Nem az a cél, hogy minden mondatra emlékezz.
– Akkor mire?
Ilus mama kivett a kosárból néhány tárgyat.
Először a kis lámpást.
– Figyelem.
A cipőt.
– Mozgás.
A párnát.
– Pihenés.
A mérőpálcát.
– Visszajelzés.
A baglyot.
– Kérdezés.
A teknőst.
– Türelem.
A családi asztal apró fényét.
– Kapcsolódás.
Végül elővette a tükröt.
– Őszinteség önmagunkkal.
Lili elgondolkodott.
– És melyik a legfontosabb?
Ilus mama visszatette mindet a kosárba.
– Szerinted?
Lili sokáig nézte őket.
– Talán egyik sem működik jól teljesen egyedül.
Ilus mama szeme felragyogott.
– Én is erre gondoltam.
A könyvben ekkor egy apró mérleg jelent meg.
Az egyik serpenyőbe került a mozgás.
A másikba a pihenés.
Az egyik oldalra az étkezés.
A másikra az öröm.
Aztán a mérleg eltűnt.
– Miért? – kérdezte Lili.
– Mert az élet nem ilyen pontosan kimérhető.
Van, amikor többet kell pihennünk.
Van, amikor többet mozognunk.
Van, amikor kérdeznünk.
És van, amikor egyszerűen együtt lennünk valakivel.
Lili a kosárban meglátta a magocskát és a halacskát.
– Ők is maradnak?
– Persze.
– Pedig ők csak egy kis részei voltak a történetnek.
– Éppen ez a lényeg.
Egyetlen étel, egyetlen tápanyag vagy egyetlen szokás sem az egész történet.
Mindegyik csak egy darab.
– Akkor nincs egyetlen titok?
Ilus mama elmosolyodott.
– Talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultunk.
A kosár ekkor különösen nehézzé vált.
Lili megpróbálta felemelni.
– Hűha! Ezt én nem bírom el!
Ilus mama nevetett.
– Akkor ne vidd egyszerre.
– De hát ez az én kosaram is!
– Persze.
– Akkor hogyan vigyem?
Ilus mama kivett belőle egyetlen apró követ.
– Ma ezt.
– És holnap?
– Talán valami mást.
Lili kezébe vette a követ.
– Akkor nem kell holnaptól tökéletesen ennem, tökéletesen aludnom, sokat mozognom, mindent megmérnem és mindenre figyelnem?
– Kérlek, ne – nevetett Ilus mama.
– Miért?
– Mert valószínűleg estére annyira elfáradnál a tökéletességtől, hogy másnap az egész kosarat félretennéd.
Lili is felnevetett.
– Akkor hogyan tovább?
– Válassz valamit, ami most fontos.
Valamit, amit értesz.
Valamit, ami reális.
És időnként nézd meg, szükség van-e változtatásra.
A mesekönyv lapjain ekkor megjelent egy hosszú ösvény.
Nem volt rajta célvonal.
Csak apró lámpások.
– Hova vezet? – kérdezte Lili.
– Remélem, sokfelé.
– Ez furcsa út.
– Az élet is az.
Van, ahol megállunk.
Van, ahol újrakezdünk.
Van, ahol segítséget kérünk.
És van, ahol észrevesszük, hogy sokkal messzebb jutottunk, mint gondoltuk.
Lili visszanézett a kosárra.
– Mama, ha neked csak három dolgot lenne szabad megtartanod belőle, mit választanál?
Ilus mama elgondolkodott.
– A kíváncsiságot.
– Miért?
– Hogy merjek tovább kérdezni.
– A második?
– A figyelmet.
– Hogy meghalld a test kis postását?
– Azt is.
– És a harmadik?
Ilus mama Lili kezére tette a sajátját.
– A kapcsolatot.
Lili elmosolyodott.
– Én négyet vinnék.
– Melyik a negyedik?
– A reményt.
Ilus mama egy pillanatra elcsendesedett.
A kosár mélyén ekkor valami halványan felragyogott.
Nem lehetett még pontosan látni, mi az.
Csak egy apró, meleg fény.
Lili közelebb hajolt.
– Mama, ez eddig is benne volt?
Ilus mama mosolygott.
– Lehet.
– Mi az?
– Azt hiszem, ezt már a holnapi mese fogja elmondani.
A könyv lassan becsukódott.
A nagy kosár ott maradt az asztalon.
Nem volt benne minden válasz.
De volt benne elég ahhoz, hogy az ember ne üres kézzel induljon tovább.
Reménymentor tanulság:
Az egészségünkről való gondoskodás nem egyetlen nagy titokból áll.
Sok apró dolog dolgozik együtt:
mozgás és pihenés,
táplálkozás és kapcsolódás,
figyelem és kérdezés,
visszajelzés és saját döntés.
Nem kell egyszerre az egész kosarat cipelnünk.
Néha elég kiválasztani belőle azt az egy dolgot, amelyre most a legnagyobb szükségünk van.
Te melyik tanulságot tennéd elsőként a saját kosaradba az Ilus mama meséiből?
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.