Aznap este Ilus mama és Lili csendben ültek egymás mellett.
A mesekönyv nyitva volt előttük, de ezúttal nem egy új táj emelkedett ki a lapok közül.
Csak egy lámpás.
Nem volt nagy.
Nem volt hangos.
Nem ígért csodát egyetlen pillanat alatt.
Csak világított.
Meleg, szelíd, biztató fénnyel.
Lili sokáig nézte.
– Mama… ez a lámpás mit jelent?
Ilus mama elmosolyodott.
– Azt, hogy mindig van tovább.
– Akkor is, ha valami nem sikerült?
– Akkor is.
– Akkor is, ha elfáradtunk?
– Akkor is.
– És akkor is, ha újra kell kezdenünk?
Ilus mama megszorította Lili kezét.
– Talán akkor a leginkább.
A lámpás fénye lassan végigsiklott a mesekönyv lapjain.
Mintha egyszerre életre kelt volna mindaz, amin együtt végigmentek.
A sejtek kis városa.
A szív fénye.
A szemüveges csillag.
A gondolatok világa.
A sétáló cipő.
A pihenő párna.
A kis hajó.
A magocska és a halacska.
A mérőpálca.
A teknős.
A bölcs bagoly.
A tiszta tükör.
És a test kis postásának apró levelei.
Lili elcsendesedett.
– Mama… akkor a mese most véget ér?
Ilus mama most nemcsak Lilire nézett.
Finoman felénk is fordult.
– Ez a történet itt lezárul.
De a legfontosabb része talán csak most kezdődik.
– Melyik része? – kérdezte Lili.
– A tiéd.
Lili ekkor ránk mosolygott, és finoman intett egyet.
Mintha ő is azt mondaná:
„Most már rajtad a sor.”
A lámpás még fényesebben ragyogott.
Nem azt mondta, hogy mindent egyszerre kell jól csinálni.
Nem azt mondta, hogy tökéletesnek kell lenni.
Nem azt mondta, hogy többé nem lehet elfáradni, elbizonytalanodni vagy megállni.
Csak ennyit üzent:
FIGYELJ.
KÉRDEZZ.
MÉRJ.
ÉRTELMEZZ.
DÖNTS.
LÉPJ.
ÉS HA KELL, KEZDD ÚJRA SZERETETTEL.
Lili közelebb hajolt a lámpáshoz.
– Mama, szerinted másoknak is világít?
– Igen.
Mindenkinek, aki szeretne jobban figyelni magára.
Mindenkinek, aki keresi az egyensúlyt.
Mindenkinek, aki tudja, hogy a kis lépések is számítanak.
És mindenkinek, aki hisz abban, hogy lehet egy kicsit tudatosabban, szeretetteljesebben és reménytelibben továbbmenni.
A mesekönyv lassan becsukódott.
A lámpás fénye azonban ott maradt.
Nemcsak Ilus mama és Lili mellett.
Hanem talán mindannyiunknál, akik végigmentünk ezen az 52 estén.
REMÉNYMENTOR TANULSÁG
A remény nem hangos.
Nem sürget.
Nem ígéri, hogy minden könnyű lesz.
Inkább olyan, mint egy lámpás.
Nem világítja be egyszerre az egész utat.
Csak annyira, hogy meglásd a következő lépést.
És néha éppen ennyi elég.
52 MESE – 10 GONDOLAT, AMIT ÉRDEMES MAGUNKKAL VINNI
FIGYELJ A TESTEDRE
A testünk sokszor nem kiabál.
Finoman jelez.
A szomjúság, a fáradtság, a pihenésigény vagy más változások lehetnek egyszerű hétköznapi üzenetek – a tartós, szokatlan vagy aggasztó változásokat viszont nem érdemes automatikusan félresöpörni.
A MÉRÉS NEM ÍTÉLET
Egy szám nem mondja meg, mennyit érsz.
A mérés információ.
Segíthet tisztábban látni, honnan indulsz, mi változott, és milyen kérdést érdemes ezután feltenned.
NINCS EGYETLEN CSODAMEGOLDÁS
Egyetlen étel, tápanyag, mérés vagy szokás sem az egész történet.
A tudatos gondoskodás sok apró tényező együttműködéséről szól.
A KIS LÉPÉS IS LÉPÉS
Nem kell hétfőtől teljesen új emberré válni.
Egy rövid séta.
Egy pohár víz.
Egy jobb döntés.
Egy korábbi lefekvés.
Ami kicsi, attól még számíthat.
EGY KIHAGYOTT NAP NEM KUDARC
A türelmes teknős megtanította:
attól, hogy egyszer megálltunk, az addig megtett út nem tűnik el.
Lehet folytatni.
A PIHENÉS IS GONDOSKODÁS
Nemcsak akkor teszünk magunkért, amikor cselekszünk.
A megállás, az alvás és a regenerálódás is része annak, hogy hosszabb távon jelen tudjunk maradni.
KÉRDEZNI SZABAD
Ki mondja?
Mire alapozza?
Mit tudunk biztosabban?
Mit nem tudunk még?
És mindez mit jelent az én helyzetemben?
A jó kérdés sokszor többet ér, mint a gyors válasz.
A KAPCSOLATOK IS SZÁMÍTANAK
Egy családi asztal.
Egy séta valakivel.
Egy beszélgetés.
Egy kéz, amelyet megfoghatunk.
Az életminőség nemcsak számokból áll.
Emberekből is.
NEM KELL TÖKÉLETESNEK LENNI
Az egészségtudatosság nem vizsga.
Nem az számít, hogy minden nap hibátlan legyen.
A fenntartható irány sokszor többet ér, mint a rövid ideig tartó tökéletesség.
MINDIG VAN KÖVETKEZŐ LÉPÉS
Talán ez Ilus mama 52 meséjének legfontosabb gondolata.
Nem kell az egész utat előre látnunk.
Néha elég annyi fény, amennyi a következő lépéshez kell.
ÉS MOST EGY SZEMÉLYES KÖSZÖNET
Amikor megszületett bennem az Ilus mama meséi gondolata, még én sem tudtam pontosan, hová vezet majd ez az út.
Csak azt éreztem, hogy szeretnék az egészségről egy kicsit másképpen beszélni.
Nem félelmet kelteni.
Nem kioktatni.
Nem tökéletességet követelni.
Hanem mesélni.
Emberi nyelven.
Szeretettel.
Úgy, hogy közben talán egy pillanatra megállunk, és jobban meghalljuk a testünk halk üzeneteit.
52 történet készült el.
Most egyszerre érzek örömöt, hálát és egy kis meghatottságot.
Hálásan köszönöm mindenkinek, aki olvasta, várta, megosztotta, kommentelte – vagy akár csak csendben végigkísérte Ilus mama és Lili estéit.
Ha akár csak egyetlen gondolat,
egyetlen mondat,
egyetlen halk felismerés
elkísér tovább,
már megérte meggyújtani ezt a lámpást.
A mesekönyv most becsukódik.
De a Remény lámpása égve marad.
Mert mindig van tovább.
És most már tényleg csak egy kérdés maradt:
Ha az 52 meséből EGYETLEN gondolatot, tanulságot vagy történetet vihetnél magaddal, melyik lenne az?
Nagyon szeretném elolvasni a válaszodat.
Szeretettel:
Vass József András
Reménymentor
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.