Aznap este Ilus mama és Lili újra kinyitották a mesekönyvet.
A lapok közepén egy apró kis postás állt kék sapkában.
A táskájából levelek kandikáltak ki, a mellette álló kis postaládára pedig ez volt írva:
TEST POSTA
Lili rögtön elmosolyodott.
– Mama, a testünk tényleg küld nekünk leveleket?
Ilus mama megsimogatta a haját.
– Talán nem papíron. De jeleket igen.
Ekkor a kis postás vidáman meghajolt.
– Kop-kop! Üzenetet hoztam!
– Nekem? – kérdezte Lili.
– Neked is. Ilus mamának is. Mindenkinek.
A postás meglengette az első kis borítékot.
– Ez itt a szomjúság levele.
A másodikra ez volt írva:
fáradtság
A harmadikra:
éhség
A negyedikre:
mozgás
Az ötödikre pedig:
pihenés
Lili csodálkozva nézte.
– Ezek mind a test üzenetei?
– Sokszor igen – mondta Ilus mama. – A test nem mindig hangosan szól. Gyakran csak finoman jelez.
A kis postás bólintott.
– A baj csak az, hogy engem sokan nem szeretnek meghallani.
– Miért? – kérdezte Lili.
– Mert néha rosszkor érkezem.
Ha valaki éppen siet, nem örül a fáradtság levelének.
Ha játszik, nem mindig örül a pihenés üzenetének.
Ha dolgozik, zavarhatja a szomjúság vagy az éhség kopogása.
Lili elgondolkodott.
– Akkor a test zavar minket?
Ilus mama megrázta a fejét.
– Inkább segíteni próbál.
A mesekönyv ösvényén ekkor fénylő kövek jelentek meg.
Egyiken ez állt:
ÉSZREVESZEM
A következőn:
MEGHALLGATOM
A harmadikon:
MEGÉRTEM
A negyediken:
VÁLASZOLOK
– Ez mit jelent? – kérdezte Lili.
Ilus mama a kövekre mutatott.
– Először észreveszem a jelzést.
Aztán meghallgatom.
Utána megpróbálom megérteni, mit jelent.
És végül válaszolok rá.
– Például hogyan?
A postás már húzott is elő egy levelet.
– Ha szomjúságot hozok, lehet, hogy egy pohár víz a válasz.
Ha fáradtságot, lehet, hogy pihenésre van szükség.
Ha merev a tested, lehet, hogy ideje megmozdulni.
Ha túl sok a zaj körülötted, néha egy kis csendre van szükség.
Lili a postaládára nézett.
– És ha nem olvassuk el a leveleket?
A postás vállat vont.
– Akkor néha újra elküldöm őket.
– Erősebben?
– Néha igen – válaszolta halkan.
Ilus mama ekkor komolyabban nézett Lilire.
– Vannak jelzések, amelyeket nem érdemes sokáig félretenni.
A testünk nem azért üzen, hogy bosszantson minket.
Hanem hogy segítsen.
– Akkor minden jel nagyon fontos?
– Nem mindig ugyanúgy – mondta Ilus mama. – Van, ami csak egy egyszerű emlékeztető. És van, amit érdemes komolyabban venni, főleg ha szokatlan, erős vagy sokáig megmarad.
Lili lassan bólintott.
– Akkor a test kis postása tulajdonképpen vigyáz ránk.
– Így is mondhatjuk.
A kis postás ettől egészen kihúzta magát.
– Én csak teszem a dolgomat.
A könyv ekkor még több apró borítékot mutatott.
Egyiken ez állt:
Légy jó magadhoz.
A másikon:
Figyelj rám időben.
A harmadikon:
A pihenés is válasz.
Lili mosolyogva nézte őket.
– Mama, akkor a testünk nem az ellenségünk.
– Nem bizony.
– Hanem valaki, aki próbál szólni, ha valamire szükségünk van?
– Pontosan.
A kis postás még egyszer megemelte a sapkáját.
– Az a legjobb, amikor nem csak meghallják a leveleimet… hanem válaszolnak is rájuk.
A könyv lapjai lassan becsukódtak.
Lili még sokáig a postaládára gondolt.
Arra, hogy a test néha tényleg csak ennyit mond:
„Figyelj rám. Segíteni szeretnék.”
Reménymentor tanulság:
A test sokszor nem zavarni akar minket, hanem jelezni.
Szomjúság, fáradtság, éhség, nyugtalanság, mozgásigény vagy pihenés – ezek gyakran apró üzenetek.
Ha időben észrevesszük őket, könnyebb szeretettel és tudatossággal válaszolni rájuk.
Nem minden jel jelent bajt.
De nem is minden jel való arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk.
Te melyik halk jelzésre figyelnél jobban mostantól?
A következő részben: Ilus mama nagy kosara.
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.