Aznap este a mesekönyvben nem erdő, nem folyó és nem apró város jelent meg.
Csak egy tükör.
Nagy volt, aranyszínű kerettel.
Lili óvatosan közelebb lépett.
– Mama, mit kell benne látnom?
– Talán először csak azt, ami valóban ott van.
Lili belenézett.
– Én vagyok.
– Igen.
– Akkor mi benne a mese?
A tükör fénye megváltozott.
Lili mögött egy ösvény jelent meg.
A köveken szavak álltak:
NÉZD MEG.
ÉRTSD MEG.
FOGADD EL.
DÖNTS.
LÉPJ TOVÁBB.
– Ez mit jelent? – kérdezte Lili.
Ilus mama a tükör mellé ült.
– Néha szeretnénk változtatni valamin úgy, hogy közben nem igazán tudjuk, honnan indulunk.
– Például?
– Azt mondjuk: többet szeretnék mozogni.
Jobban szeretnék aludni.
Tudatosabban szeretnék étkezni.
Vagy szeretném jobban érteni, mi történik a testemben.
– És ehhez tükör kell?
– Nem mindig valódi tükör.
Van, amikor egy napló.
Van, amikor egy mérés.
Van, amikor egy laboreredmény.
Van, amikor csak egy őszinte kérdés.
A tükörben ekkor számok jelentek meg.
Lili egy lépést hátrált.
– Jaj! Rossz számok?
Ilus mama elmosolyodott.
– Egy szám önmagában nem jó vagy rossz.
– Akkor mi?
– Információ.
A tükör megszólalt:
– Én nem ítélkezem.
– Akkor mit csinálsz? – kérdezte Lili.
– Megmutatom azt, amit látok.
Aztán nektek kell megérteni, mit jelent.
– És ha nem tetszik, amit mutatsz?
– Attól még nem leszel kevesebb.
Lili elcsendesedett.
A tükörben egy kert jelent meg.
Az egyik része gyönyörűen virágzott.
A másiknak több gondoskodásra volt szüksége.
– Ez olyan, mint a kertünk! – kiáltotta Lili.
– Pontosan – mondta Ilus mama. – A visszajelzés nem azért van, hogy megszégyenítsen.
Hanem azért, hogy tisztábban láss.
A következő pillanatban két mérés jelent meg a tükörben.
Az egyik régebbi.
A másik későbbi.
– Ez már változás? – kérdezte Lili.
– Lehet.
– Akkor az egyik biztosan jobb?
Ilus mama megrázta a fejét.
– Előbb tudnunk kell, mit mértünk.
Ugyanúgy történt-e a mérés.
Mit jelent az adott érték.
És mi minden befolyásolhatta.
– Ez bonyolult.
– Néha igen.
– Akkor miért mérünk?
– Mert a találgatásnál sokszor többet ér egy jól megválasztott visszajelzés.
A tükör ekkor újabb kérdéseket mutatott:
HOL TARTOK MOST?
MI VÁLTOZOTT?
MIT JELENT EZ?
MI LEHET A KÖVETKEZŐ LÉPÉS?
Lili lassan végigolvasta őket.
– Mama, akkor a mérés nem mondja meg, mit kell csinálnom?
– Nem feltétlenül.
– Akkor csak félig segít.
– Szerintem éppen eleget.
– Miért?
– Mert nem helyetted dönt.
A tükör fénye most lágyabb lett.
– És ha valaki csak azt az eredményt akarja látni, ami neki tetszik? – kérdezte Lili.
Ilus mama elmosolyodott.
– Akkor már nem egészen tiszta tükröt keres.
A tükör halkan felnevetett.
– Én pedig nem vagyok hízelgő tükör.
– Ez elég szigorúan hangzik.
– Nem szigor vagyok.
Őszinte.
Lili újra belenézett.
Most már nemcsak a saját arcát látta.
Látta a mögötte megtett utat is.
A sétáló cipőt.
A kis kavicsot.
A kertet.
A teknőst.
A bagoly lámpását.
És még valamit.
Egy üres helyet a következő lépésnek.
– Mama…
– Igen?
– Akkor nem az a lényeg, hogy tökéletes képet lássunk?
– Nem.
– Hanem hogy valódit?
– Igen.
– És utána?
Ilus mama a következő lépőkőre mutatott.
– Utána eldöntjük, mit kezdünk azzal, amit megtudtunk.
A tükör egy pillanatra teljesen tiszta lett.
Nem dicsért.
Nem szidott.
Csak visszatükrözte őket.
Lili Ilus mama kezéért nyúlt.
– Most már kevésbé félek a mérésektől.
– Miért?
– Mert rájöttem, hogy az eredmény nem én vagyok.
Ilus mama elmosolyodott.
– Ezt érdemes nagyon sokáig megjegyezni.
Reménymentor tanulság:
A mérés nem minősít bennünket.
Egy adat, egy eredmény vagy egy visszajelzés nem mondja meg, mennyit érünk.
Arra viszont alkalmas lehet, hogy tisztább kiindulópontot adjon:
Hol tartok?
Mi változott?
Mit jelenthet az eredmény?
És mi legyen a következő vállalható lépésem?
Az őszinte visszajelzés nem ítélkezik.
Segít tisztábban látni.
Melyik területen segítene most neked leginkább egy tisztább kiindulópont?
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.