Aznap este Lili már alig várta, hogy Ilus mama kinyissa a mesekönyvet.
– Mama, ma merre utazunk?
– Ha jól sejtem, most egészen különleges helyre – mosolygott Ilus mama.
A könyv lapjai lassan szétnyíltak.
Először csak egy vöröses-arany fényű folyó jelent meg rajtuk.
Nem volt vad.
Nem zúgott.
Egyenletesen, nyugodtan haladt.
A partján apró házak álltak, a vízen pedig egy kicsi hajó ringatózott.
– Ez milyen folyó? – kérdezte Lili.
– A mese úgy képzeli el, mintha a testünk belsejében lenne egy hatalmas szállítóhálózat.
– Mint egy folyó?
– Valahogy úgy.
A kis hajó ekkor elindult.
A fedélzetén apró ládák sorakoztak.
Az egyikre egy piros alma volt festve.
A másikra egy kis levegőbuborék.
A harmadikra egy aranyszínű napocska.
– Mit visznek? – kérdezte Lili.
– A testünkben a vér sokféle dolgot szállít. Például oxigént, tápanyagokat és más anyagokat oda, ahol szükség van rájuk.
A hajó elhaladt egy kis ház mellett.
Az egyik ládát lerakta.
Továbbment.
A következő állomáson felvett egy másik csomagot.
– Akkor egész nap járkál?
– A testünk keringése folyamatosan működik – felelte Ilus mama. – Nem áll meg csak azért, mert mi leülünk vagy elalszunk.
Lili elgondolkodott.
– Akkor ez a kis hajó sosem pihen?
Ilus mama elmosolyodott.
– A hajó csak mese. A valóságban nem egyetlen hajó dolgozik bennünk, hanem egy nagyon összetett rendszer.
A könyvben ekkor a folyó két ágra vált.
A kis hajó habozott.
– Merre menjen? – kérdezte Lili.
A parton apró irányjelző lámpások gyulladtak ki.
Az egyik ágon több kis ház várta.
A másikon egy nagyobb állomás.
A hajó végül az egyik irányba fordult.
– Honnan tudta, merre kell mennie?
– A testünkben a vérerek hálózata vezeti a vért különböző területekhez – mondta Ilus mama. – A szív pedig folyamatosan pumpálja a vért ebben a rendszerben.
Lili a könyv fölé hajolt.
– Mint amikor tegnap a kis szív sétált a cipőkkel?
– Pontosan. Csak ma azt látjuk, mi történik tovább.
A folyó egy szűkebb szakaszhoz ért.
A hajó lassított.
Óvatosan áthaladt.
Aztán újra tágasabb víz következett.
– Mama, a testünkben is mindenhol ugyanolyan az út?
– Nem. Vannak nagyobb és kisebb erek is. Együtt alkotják azt a hálózatot, amelyen keresztül a vér eljut a test különböző részeibe.
A hajó továbbhaladt.
Egy kis kikötőben valaki integetett neki.
A hajó megállt.
Lerakott egy csomagot.
Aztán vitt tovább egy másikat.
– Akkor a keringés tulajdonképpen egy nagy szállítás?
– Ez jó hasonlat – bólintott Ilus mama. – De ne felejtsd el, hogy a testünk ennél sokkal összetettebb.
Lili elmosolyodott.
– A mesék mindig egyszerűbbé teszik azt, amit nehéz elképzelni.
– Pontosan ezért szeretem őket – felelte Ilus mama.
A könyvben közben leszállt az este.
A folyó tovább csillogott.
A kis hajó pedig még mindig úton volt.
Nem sietett.
Nem állt meg.
Csak tette a dolgát.
Állomásról állomásra.
Csendben.
Pontosan.
Lili sokáig nézte.
– Mama…
– Igen?
– Furcsa arra gondolni, hogy bennünk ennyi minden történik akkor is, amikor mi csak ülünk és mesét olvasunk.
Ilus mama megsimogatta a haját.
– Talán ezért is érdemes időnként megállni, és hálásnak lenni azért a sok csendes munkáért, amit a testünk minden pillanatban elvégez.
A kis hajó ekkor eltűnt egy kanyar mögött.
A folyó fénye lassan elhalványult.
De a mozgása nem állt meg.
Reménymentor tanulság:
A testünkben nincs szünet.
A szív és az érrendszer folyamatosan együtt dolgozik azért, hogy a vér eljusson oda, ahol szükség van rá.
Nem kell minden folyamatot értenünk ahhoz, hogy tisztelettel és figyelemmel bánjunk azzal a rendszerrel, amely egész nap értünk dolgozik.
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.