Aznap este Lili különösen kíváncsi volt.
Alighogy Ilus mama kinyitotta a mesekönyvet, már kérdezett is:
– Mama, miért van az, hogy egyik reggel úgy pattanok ki az ágyból, máskor pedig még a takaró is visszahúz?
Ilus mama elnevette magát.
– Talán mert a reggelek sem egyformán érkeznek hozzánk, kincsem.
– Pedig a nap mindig ugyanott kel fel.
– A nap talán igen. De mi nem mindig ugyanúgy várjuk.
A mesekönyv lapjai ekkor halvány aranyfényben kezdtek ragyogni.
Egy apró ház jelent meg rajtuk.
Még sötét volt.
Az ablakok mögött minden csendesen aludt.
Aztán a távoli dombok fölött megjelent az első fénysugár.
Megérintette az egyik ablakot.
A függöny szétnyílt.
A második sugár a kertre hullott.
Egy madár megszólalt.
A harmadik a kis ház ajtajához ért.
Az ajtó lassan kinyílt, és kilépett rajta egy álmos kis figura.
A haja kócos volt.
A szeme még félig csukva.
– Ő nem tűnik túl vidámnak – suttogta Lili.
– Még csak most ébred – mosolygott Ilus mama.
A kis figura először csak álldogált.
Aztán ivott néhány kortyot.
Kinyitotta az ablakot.
Megmozgatta a karját és a lábát.
Lassan felöltözött.
A kertben tett néhány lépést.
Közben a nap egyre magasabbra emelkedett.
– Nézd! – mondta Lili. – Már egészen más az arca.
Valóban.
A kis figura már nem vonszolta magát.
Léptei könnyebbek lettek.
Még a madárnak is visszaintegetett.
– Akkor vannak dolgok, amelyek segíthetnek szebben elindítani a reggelt? – kérdezte Lili.
– Bizony vannak – felelte Ilus mama. – De nincs egyetlen varázsgomb.
– Nincs?
– Nincs. A testünk szereti a ritmust. Szereti, ha kap elég pihenést. Ha ébredés után van egy kis időnk magunkhoz térni. Ha mozdulunk, fényt engedünk a reggelbe, és gondoskodunk arról is, hogy legyen miből gazdálkodnia a nap során.
Lili a könyv fölé hajolt.
– Akkor egy jó reggel már előző este elkezdődik?
Ilus mama szeme felragyogott.
– Sokszor bizony ott kezdődik.
A kis ház fölött közben teljesen felkelt a nap.
Az ösvény aranyszínben ragyogott.
A kert megtelt élettel.
A kis figura pedig elindult rajta.
Nem rohant.
Nem akart egyszerre mindent.
Csak lépésről lépésre megérkezett a saját napjába.
Ilus mama ekkor egy pillanatra nem Lilit nézte.
Hanem felénk fordult.
Mintha a mesekönyvön túlról kérdezné:
És te hogyan érkezel meg a reggeleidbe?
Azonnal talpra ugrasz?
Adsz magadnak néhány nyugodt percet?
Vagy már az első pillanatban magával sodor a nap?
Aztán Ilus mama visszafordult Lilihez.
– Tudod, kincsem, nem kell minden reggel mosolyogva kipattanni az ágyból.
– Tényleg nem?
– Nem. Vannak fáradtabb napok. Vannak nehezebb éjszakák. Vannak időszakok, amikor több pihenésre van szükségünk.
A fontos inkább az, hogy figyeljünk magunkra.
Ha a reggeleink hosszabb időn át mást üzennek, mint amit megszoktunk, azt is érdemes komolyan venni.
Lili elcsendesedett.
– Akkor a mosolygó reggel nem azt jelenti, hogy mindig vidámnak kell lennünk?
– Nem, kincsem.
Ilus mama megsimogatta a haját.
– Inkább azt jelenti, hogy próbálunk úgy bánni magunkkal már a nap elején, mintha mi is fontosak lennénk.
A mesekönyvben a nap még egyszer végigsimította az apró házat.
A madár felszállt.
A kis figura pedig eltűnt az aranyló ösvény végén.
Lili lehunyta a szemét.
– Holnap reggel kinyitom a függönyt.
– Jó kezdet – mosolygott Ilus mama.
Reménymentor tanulság:
A jóllét nem mindig egyetlen nagy változtatással kezdődik.
Néha egy nyugodtabb este, egy kiszámíthatóbb reggel és néhány apró, ismételhető szokás segít abban, hogy jobban figyeljünk önmagunkra.
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.