Aznap este Lili a szokottnál is csendesebben bújt Ilus mama mellé.
– Mama… miért van az, hogy néha már nagyon álmos vagyok, mégsem tudok igazán megnyugodni?
Ilus mama szeretettel nézett rá.
– Talán ma este éppen erről akar mesélni nekünk a könyv.
Ahogy kinyitotta a nagy mesekönyvet, a lapokon egy puha, hófehér párna jelent meg.
Nem volt különleges.
Mégis úgy ragyogott, mintha a holdfény szőtte volna.
Lili közelebb hajolt.
– Ez csak egy párna.
– Talán – mosolygott Ilus mama. – De néha az egészen egyszerű dolgok őrzik a legnagyobb titkokat.
A könyvben ekkor megjelent egy kismanó.
Egész nap szaladgált.
Hol játszott, hol gondolkodott, hol nevetett, hol aggódott valamin.
Mire leszállt az este, a zsebei tele lettek.
Volt bennük egy félbehagyott gondolat.
Egy kis izgalom.
Egy csipetnyi fáradtság.
Meg néhány el nem rendezett érzés.
– Ennyi minden marad bennünk estére? – kérdezte Lili.
– Sokszor igen – felelte Ilus mama. – A nappal nemcsak a lábunkat fárasztja el. A gondolatainkat is.
A kismanó ekkor lefeküdt a ragyogó párnára.
De a párna nemcsak puhán tartotta őt.
Mintha lassan átvette volna tőle mindazt, amit már nem kellett tovább cipelnie azon az estén.
A manó sóhajtott egyet.
A vállai lejjebb ereszkedtek.
A szeme lassan lecsukódott.
A fölötte lebegő apró csillagok pedig csendben őrizni kezdték az álmát.
– A párna tényleg elviszi a gondokat? – kérdezte Lili.
Ilus mama megsimogatta a haját.
– Nem varázsolja el őket teljesen. De segíthet emlékezni arra, hogy az éjszaka a pihenésé.
Hogy nem kell mindent ma megoldani.
Hogy van, amit reggelig letehetünk.
Lili elgondolkodott.
– Akkor a pihenés nem lustaság?
– Ó, dehogy – mosolyodott el Ilus mama. – A pihenés a test egyik legcsendesebb munkatársa.
Amikor alszunk, a testünk akkor is dolgozik értünk.
Rendez.
Megújít.
Felkészít a holnapra.
Ekkor Lili egy pillanatra felnézett a könyvből.
Nem Ilus mamára nézett.
Hanem egyenesen ránk.
Mintha halkan megkérdezné:
És te… mit vinnél ma este a pihenő párnára?
Aztán újra visszafordult a könyvhöz.
A kismanó már békésen aludt.
A párna körül puha holdfény derengett.
A szobában minden csendesebb lett.
Lili is mélyebben sóhajtott.
– Mama… azt hiszem, ma én is megpróbálok egy kicsit hamarabb letenni mindent.
Ilus mama mosolya melegebb volt, mint a takaró.
– Ez néha az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk magunknak, kincsem.
A könyv lapjain a holdfény lassan összecsukódott.
A puha párna még egyszer felragyogott…
aztán átvette az éjszaka csendje.
Reménymentor tanulság:
A pihenés nem jutalom a nap végén, hanem része a gondoskodásnak.
Néha az egyik legfontosabb döntés az, hogy megengedjük magunknak a lelassulást és az alvásra való felkészülést.
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.