Aznap este Lili szokatlanul sokáig forgolódott a fotelben.
Egyszer megigazította a párnáját.
Aztán az egyik hajtincsét.
Aztán felállt inni.
Majd újra leült.
Ilus mama egy darabig csak figyelte.
– Mozgalmas napod volt, Lilikém?
– Nagyon – sóhajtott Lili. – Mintha még mindig minden egyszerre beszélne a fejemben.
Ilus mama nem mondta, hogy „nyugodj meg”.
Nem mondta azt sem, hogy „ne gondolj rá”.
Csak maga elé húzta a nagy mesekönyvet.
– Akkor ma talán nem is mesére van szükségünk.
– Hanem mire?
– Egy tóra.
Lili elnevette magát.
– Egy tóra?
Ilus mama kinyitotta a könyvet.
A lapokon először csak egy vékony, ezüstös vonal jelent meg.
Aztán nádas nőtt köré.
Fák hajoltak a víz fölé.
A távolban pedig felkelt a hold.
Egy gyönyörű tó feküdt előttük.
Csakhogy a felszíne egyáltalán nem volt nyugodt.
A szél fodrozta a vizet.
Apró hullámok szaladtak keresztül rajta.
Egy kis csónak ide-oda billegett közöttük.
– Ez nem is nyugodt tó! – mondta Lili.
– Most éppen nem – felelte Ilus mama.
– Akkor rossz tó?
Ilus mama elmosolyodott.
– Miért lenne rossz?
– Mert hullámzik.
– A tó dolga nem az, hogy mindig mozdulatlan legyen, kincsem. Ha fúj a szél, hullámzik.
Lili elgondolkodott.
A könyvben közben a kis csónak egyre gyorsabban próbált haladni.
Mintha le akarta volna győzni a hullámokat.
Jobbra fordult.
Balra fordult.
Gyorsított.
Újra irányt váltott.
A végén már alig jutott előre.
– Elfáradt – mondta Lili.
– Igen.
– Mit kellene csinálnia?
Ilus mama nem válaszolt.
A kis csónak egyszer csak egy nádas mellé sodródott.
Ott megállt.
Nem harcolt tovább a vízzel.
Csak ringatózott.
Egy darabig még hullámzott körülötte a tó.
Aztán a szél lassan gyengült.
A hullámok kisebbek lettek.
A víz felszínén egyszer csak megjelent a hold tükörképe.
– Nézd! – suttogta Lili.
Ilus mama bólintott.
– A hold eddig is ott volt.
– Csak nem látszott.
– Pontosan.
Lili hosszasan nézte a kisimuló vizet.
– Mama… velünk is ilyen történik néha?
– Milyen?
– Hogy annyi minden mozog bennünk, hogy már azt sem látjuk tisztán, ami közben végig ott van?
Ilus mama szeme melegen csillant.
– Azt hiszem, mindannyiunkkal.
Aztán Lili váratlanul felemelte a fejét a könyvből.
Egy pillanatra nem Ilus mamára nézett.
Hanem egyenesen ránk.
Mintha azt kérdezné:
**És a te tavaddal mi van ma este?**
Aztán visszafordult Ilus mamához.
– De hogyan lehet leállítani a szelet?
– Nem mindig tudjuk – felelte Ilus mama. – Az életben sok minden történik, amit nem mi választunk.
– Akkor mit tudunk tenni?
– Néha megkereshetjük a saját nádasunkat.
– Az meg micsoda?
– Egy séta. Egy kis csend. Egy beszélgetés valakivel, akiben bízunk. Egy nyugodt este. Pihenés. Elég alvás. Néhány perc, amikor nem akarunk egyszerre mindent megoldani.
Lili mosolyogva nézte a kis csónakot.
Az már nem sietett sehova.
Csak ringott a vízen.
– Akkor a nyugalom nem azt jelenti, hogy soha nincs hullám?
Ilus mama megsimogatta a kezét.
– Nem, kincsem.
**A nyugalom talán inkább azt jelenti, hogy tudjuk: a hullámok között is van hová visszatérnünk.**
Odakint közben egészen besötétedett.
A mesekönyv taván a hold ezüstös útja végigfutott a vízen.
Lili mélyet sóhajtott.
Most már nem azért, mert nehéz napja volt.
Hanem mert végre nem kellett semmit siettetnie.
A kis csónak pedig csendesen megpihent a nyugodt tó partján.
Reménymentor tanulság:
Nem az a cél, hogy az életünk mindig hullámok nélkül teljen.
A gondoskodás néha azt jelenti, hogy megtaláljuk azt a helyet, szokást vagy embert, amely mellett újra lecsendesedhet bennünk a víz.
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.