Aznap este Lili már alig várta, hogy Ilus mama kinyissa a mesekönyvet.
– Mama, vajon ma mi bújik elő belőle?
– Nem tudom, kincsem – mosolygott Ilus mama. – De úgy vettem észre, ez a könyv mindig olyasmiről mesél, amit érdemes egy kicsit jobban megértenünk.
Ahogy szétnyíltak a lapok, egy keskeny, fénylő folyó jelent meg előttük.
A vízen apró aranyszínű cseppecskék úsztak.
Volt, amelyik gyorsan haladt, volt, amelyik lassabban sodródott, és mindegyik egy-egy kis csomagot vitt magával.
– Kik ők? – kérdezte Lili.
– Vándorok – felelte Ilus mama. – Olyan apró utazók, akik energiát visznek magukkal.
Lili közelebb hajolt.
Az egyik cseppecske egy kis házhoz ért, letette a csomagját, majd továbbindult.
Egy másik egy raktárhoz kanyarodott.
A harmadik még sokáig úszott a folyón.
– Akkor ők hasznosak?
– A testünkben nagyon sok minden azért van, mert feladata van – mondta Ilus mama. – A zsírok egy része például energiát hordoz, és segít elraktározni azt későbbre.
Lili elgondolkodva nézte a folyót.
– Akkor miért kell rájuk figyelni?
Ilus mama a könyv egyik oldalára mutatott.
Ott a cseppecskékből egyre több és több lett.
Nem történt semmi ijesztő.
Csak a folyón egyszeriben sokkal nagyobb lett a forgalom.
– Látod, Lilikém? Nem mindig az a kérdés, hogy valami jó-e vagy rossz.
Néha az a fontosabb kérdés:
mennyi van belőle, és milyen egyensúlyban van a többivel.
– De honnan tudjuk, hogy mennyi van?
Ilus mama elmosolyodott.
– Néha érzésből sok mindent sejthetünk. De vannak dolgok, amelyeket nem lehet pusztán érzésből megmondani.
A könyvben ekkor a folyóparton megjelent egy apró mérce.
Nem szólt.
Nem ítélkezett.
Csak mutatott egy értéket.
– Ezért mérünk? – kérdezte Lili.
– Ezért is. A mérés nem szid meg bennünket. Nem mondja, hogy jók vagy rosszak vagyunk.
Csak segít tisztábban látni.
A kis cseppecskék közben továbbvándoroltak a fénylő folyón.
Lili sokáig figyelte őket, majd halkan megszólalt:
– Mama… akkor a testünkben még az apró utazóknak is megvan a helyük. Csak tudnunk kell, hogyan járják az útjukat.
Ilus mama megsimogatta a haját.
– Pontosan, kincsem.
A testünkben az egyensúly sokszor nem azt jelenti, hogy valamiből semmi se legyen.
Hanem azt, hogy mindenből annyi legyen, amennyire szükségünk van.
A könyv lapjain a folyó fénye lassan elhalványult.
Az utolsó kis cseppecske még integetett egyet…
aztán továbbúszott az éjszakába.
Reménymentor tanulság:
Nem minden fontos dologról tudjuk érzésből, hogy megfelelő egyensúlyban van-e.
Néha az önmagunkról való gondoskodás egyik legcsendesebb formája egyszerűen az, hogy kíváncsiak vagyunk a saját értékeinkre.
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.