Aznap este a mesekönyvben egy apró város jelent meg.
Keskeny utcák kanyarogtak a házak között, az ablakokban meleg fény világított.
A főtéren pedig állt egy különös jelzőlámpa.
– Mama, ez hogy került ide? – kérdezte Lili.
Ilus mama közelebb hajolt.
– Talán azért, mert ma este nem az autóknak szeretne jelezni.
– Hanem kinek?
– Nekünk.
A lámpa felső fénye kigyulladt.
ÁLLJ.
Lili összerezzent.
– Ez rosszat jelent?
– Nem feltétlenül – felelte Ilus mama. – Néha csak azt, hogy érdemes megállni egy pillanatra.
A könyvben egy asszony sietett végig az utcán.
Kosár volt a kezében.
Egyik helyről rohant a másikra.
A lámpa világított.
Ő azonban továbbment.
– Nem látja? – kérdezte Lili.
– Lehet, hogy látja. Csak azt gondolja, most nincs ideje megállni.
A következő pillanatban a sárga fény gyulladt ki.
FIGYELJ.
Az asszony lassított.
– Ez mit mond neki?
– Talán csak egy kérdést tesz fel – mondta Ilus mama.
– Milyet?
Ilus mama Lili felé fordult.
– Mi változott?
Lili elgondolkodott.
– Vagyis nem rögtön azt kell gondolni, hogy baj van?
– Pontosan.
Lehet, hogy valami egyszerű dologról van szó.
Lehet, hogy több pihenésre van szükségünk.
Lehet, hogy valami szokatlan, ami elmúlik.
De ha valami tartósan megváltozik, visszatér, vagy aggaszt bennünket, azt sem érdemes mindig azzal elintézni, hogy „majd elmúlik”.
A kis jelzőlámpa ekkor megszólalt:
– Én nem diagnózist mondok.
Csak arra emlékeztetek, hogy vedd észre, ami történik.
Lili közelebb hajolt.
– És utána?
– Utána kérdezhetsz.
Megfigyelhetsz.
Beszélhetsz róla.
És ha szükséges, segítséget kérhetsz.
A könyvben az asszony végül megállt.
Letette a kosarát.
Körülnézett.
Aztán visszasétált a lámpához.
– Most már értem – mondta. – Nem az a dolgod, hogy megijessz.
A sárga fény halványan pislákolt.
– Hanem?
– Hogy ne menjek el mindig gondolkodás nélkül a jelek mellett.
Ekkor kigyulladt a zöld fény.
INDULJ.
Az asszony azonban nem kezdett el rohanni.
Nyugodtan elindult.
– A zöld akkor azt jelenti, hogy minden rendben? – kérdezte Lili.
Ilus mama megrázta a fejét.
– Egyetlen lámpa sem tudhat mindent a testünkről.
A zöld inkább azt mondhatja:
folytasd azokat a dolgokat, amelyek jó irányba visznek.
Mozogj a lehetőségeidhez mérten.
Pihenj.
Étkezz változatosan.
Tarts kapcsolatot azokkal, akik fontosak.
És ne feledkezz meg azokról az ellenőrzésekről sem, amelyek neked valóban indokoltak.
– Mindenkinek ugyanazok?
– Nem.
– Akkor honnan tudjuk?
– Életkor, előzmények, családi kockázatok és más tényezők is számíthatnak. Ezért jó, ha erről nem találgatunk, hanem megfelelő szakemberrel beszélünk.
Lili ismét a három fényt nézte.
ÁLLJ.
FIGYELJ.
INDULJ.
– Mama, szerintem a középső a legfontosabb.
– Miért?
– Mert ha figyelek, talán könnyebb eldönteni, hogy meg kell-e állnom, vagy mehetek tovább.
Ilus mama elmosolyodott.
– Nagyon bölcs gondolat.
A mesekönyv lassan becsukódott.
A kis jelzőlámpa fénye azonban még egy pillanatig átszűrődött a lapok között.
Nem villogott idegesen.
Nem kiabált.
Csak emlékeztetett:
észrevenni nem ugyanaz, mint megijedni.
Figyelni nem ugyanaz, mint betegséget keresni.
És segítséget kérni nem ugyanaz, mint félni.
Reménymentor tanulság:
A testünk változásai nem mindig jelentenek problémát – de a tartós, visszatérő vagy aggasztó változásokat nem érdemes automatikusan félresöpörni.
A tudatosság nem félelem.
Megállni. Figyelni. Kérdezni. És amikor szükséges, időben lépni.
Te mennyire veszed észre a saját „csendes jelzőlámpáidat”?
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást vagy a szükséges orvosi vizsgálatot.
Ha szeretnéd jobban megismerni a mérésre, visszajelzésre és tudatos döntésekre épülő Reménymentor-szemléletet:
https://remenymentor.hu