Aznap este a mesekönyv lapjain egy virágos kert jelent meg.
A kert közepén, egy öreg fa alatt hinta lógott.
Nem ült rajta senki.
Csak lassan mozgott előre-hátra a szélben.
– Mama, kit vár? – kérdezte Lili.
– Talán valakit, aki már nagyon régóta azt mondja neki: majd később.
Lili kíváncsian közelebb hajolt.
A könyvben megjelent Ilus mama.
Kosarat vitt.
Virágot locsolt.
Elpakolt a konyhában.
Megigazított egy takarót.
A hinta közben tovább ringott.
– Mama! – kiáltotta neki a mesebeli Lili. – Gyere hintázni!
– Mindjárt, kincsem. Csak ezt még befejezem.
Eltelt egy kis idő.
– Most?
– Még egy pillanat.
A hinta csendesen várt.
A nap lassan lejjebb ereszkedett.
Amikor Ilus mama végül kilépett a kertbe, Lili már ott állt mellette.
– Vártál rám?
– Én is.
Lili megsimította a hinta kötelét.
– De szerintem ő még jobban.
Ilus mama elnevette magát.
Aztán megfogta a hintát.
– Régen sokat hintáztam.
– És most miért nem?
– Talán túl sokszor gondolom azt, hogy előbb minden mást kell elvégezni.
– És mikor végzel mindennel?
Ilus mama körülnézett.
A kertben mindig akadt valami.
Egy lehullott levél.
Egy virág, amit meg lehetett locsolni.
Egy újabb apró feladat.
– Azt hiszem… soha egészen.
Lili elmosolyodott.
– Akkor ülj fel.
Ilus mama először csak óvatosan megmozdította a hintát.
Előre.
Hátra.
Aztán egy kicsit magasabbra.
Lili nevetett.
Ilus mama is.
– Mama, most fáradt vagy?
Ilus mama elgondolkodott.
– Egy kicsit.
– Akkor miért mosolyogsz?
– Mert a pihenés nem mindig azt jelenti, hogy mozdulatlanul ülünk.
Van, amikor egy séta esik jól.
Van, amikor a csend.
És van, amikor egy hinta egy olyan emberrel, akit szeretünk.
A hinta újra előrelendült.
– Mama, amikor nagy leszek, akkor is hintázol majd velem?
Ilus mama tekintete elcsendesedett.
– Szeretnék.
– Akkor mit kell tenned?
Ilus mama mosolygott.
– Sok mindent nem tudunk előre.
De arra figyelhetek, amit ma megtehetek.
Mozoghatok.
Pihenhetek.
Figyelhetek arra, hogyan élek.
Kérdezhetek, ha valamit nem értek.
És nem halaszthatom mindig későbbre saját magamat.
Lili megszorította a kezét.
– Akkor a ma egy kicsit a holnapért is van?
– Igen.
De nem csak azért.
A ma azért is van, hogy megéljük.
A hinta egy pillanatra szinte a csillagok felé emelkedett.
Ilus mama ekkor felnézett.
Nemcsak Lilire.
Mintha egy pillanatra ránk is nézett volna.
És a tekintete ezt kérdezte:
„Te miért szeretnél még sokáig erős és jelenlévő maradni?”
Lili újra ellökte magukat.
– Még egyszer!
– Még egyszer – nevetett Ilus mama.
A hinta mellett apró virágok ringtak.
Az egyik kissé lekókadt.
Lili észrevette.
– Mama, annak a kis kertnek is kellene egy kis gondoskodás.
Ilus mama ránézett.
– Úgy látom, már tudjuk is, miről mesél nekünk legközelebb a könyv.
Reménymentor tanulság:
Nem azért figyelünk ma magunkra, mert félünk a holnaptól.
Hanem azért, mert szeretnénk később is jelen lenni azokban a pillanatokban, amelyek igazán számítanak.
A tudatos gondoskodás része lehet a mozgás, a pihenés, a kapcsolódás és az is, hogy időnként saját magunknak is helyet adunk az életünkben.
És közben ne feledjük:
a mai napot nemcsak a holnapért kapjuk.
Megélni is érdemes.
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.
Ha szeretnéd végiggondolni, hogyan tehetsz ma tudatosabban azért, hogy holnap is legyen erőd jelen lenni azok mellett, akik fontosak neked:
remenymentor.hu