Amikor Ilus mama azon az estén kinyitotta a mesekönyvet, Lili rögtön észrevette, hogy valami megváltozott.
A könyv közepén ott feküdt egy apró kavics.
Pontosan az, amelyet előző este a „majd holnap” manó a zsebébe tett.
– Mama! Visszahozta!
A lapok között ekkor megmozdult egy zöld sapka.
– Nem visszahoztam – tiltakozott a manó. – Inkább… elhoztam megmutatni.
– Mit?
A manó kinyitotta a tenyerét.
A kavics nagyon halványan világított.
– Tegnap azt mondtátok, hogy egy kis döntés is elindíthat valamit.
– Így van – bólintott Ilus mama.
– De egész nap ezen gondolkodtam – mondta a manó. – Honnan tudom, hogy valami tényleg döntés, és nem csak egy újabb „majd egyszer”?
Lili erre elmosolyodott.
– Ez jó kérdés.
A mesekönyvben egy keskeny patak jelent meg.
A túlpart nem volt messze.
Csakhogy híd nem vezetett hozzá.
– Át szeretnél jutni? – kérdezte Ilus mama.
– Persze!
– Akkor menj.
A manó a víz széléhez lépett.
Megtorpant.
– De nincs híd.
Ilus mama a kavicsra mutatott.
– Akkor talán kezdjük azzal.
A manó óvatosan letette a kavicsot a patakba.
Abban a pillanatban aranyszínű fény gyúlt körülötte.
A kavicsból apró lépőkő lett.
– Csak ennyi? – kérdezte a manó.
– Egyelőre ennyi – mondta Ilus mama.
– De ettől még nem jutok át!
– Nem is azt kértem, hogy egyetlen lépéssel érj át a túlpartra.
Lili közelebb hajolt.
– Csak azt, hogy tedd meg az elsőt.
A manó rálépett a kavicsra.
A következő pillanatban egy újabb kő bukkant elő a vízből.
– Hűha!
– Most mit választasz? – kérdezte Ilus mama.
A manó előrelépett.
Újabb kavics jelent meg.
Aztán még egy.
Lassan haladtak.
Nem ugráltak.
Nem versenyeztek.
Minden kavics csak akkor jelent meg, amikor az előző lépést már megtették.
– Mama – szólalt meg Lili –, az életben is így működik?
– Nem mindig ilyen szépen – mosolygott Ilus mama. – Ott néha nekünk kell megkeresnünk a következő kavicsot.
– És hogyan?
Ilus mama három apró kavicsot tett a tenyerébe.
– Talán három kérdéssel.
Az elsőt Lilinek adta.
– Mit szeretnék megtenni?
A másodikat a manónak.
– Mi legyen az első kicsi lépés?
A harmadikat pedig letette közéjük.
– És mikor teszem meg?
A manó gondolkodni kezdett.
– Szeretnék többet mozogni.
– Ez egy szándék – mondta Ilus mama. – Még nem egészen konkrét döntés.
– Akkor… vacsora után sétálok tíz percet?
– Ez már sokkal közelebb van hozzá.
Lili is próbálkozott.
– Szeretnék többet pihenni.
– És mi lehet az első kavicsod?
– Ma este egy kicsit korábban leteszem, amivel foglalkozom, és időt hagyok a lefekvés előtt a megnyugvásra.
Ilus mama bólintott.
– Látjátok? A „szeretném” irányt mutat. A konkrét döntés pedig közelebb visz ahhoz, hogy valóban meg is történjen.
A manó közben újra a patakra nézett.
– És mi van, ha egyszer nem lépek rá a következő kavicsra?
– Akkor másnap újra dönthetsz.
– Nem kell elölről kezdenem?
– Miért kellene?
A manó meglepődött.
– Mert elrontottam.
Ilus mama megrázta a fejét.
– Egy kihagyott lépés nem törli el azokat, amelyeket már megtettél.
Lili elnevette magát.
– Különben minden botlás után vissza kellene mennünk az út elejére!
– Ez nagyon fárasztó lenne – ismerte el a manó.
Továbbindultak.
A patak közepén azonban a következő kavics nem jelent meg.
A manó várt.
Semmi.
– Most mi lesz?
Ilus mama körülnézett.
– Talán ez a döntés nem működött úgy, ahogy elképzeltük.
– Akkor vége?
– Nem.
– Mit csinálunk?
– Megnézzük, miért akadtunk el. És keresünk egy másik, megtehető lépést.
Lili egy kisebb követ vett észre oldalt.
– Ott van egy!
A manó odalépett.
Az út folytatódott.
– Akkor egy döntést meg is lehet változtatni? – kérdezte.
– Természetesen. A tudatosság nem makacsság.
A manó ezen sokáig gondolkodott.
Végül elérték a túlpartot.
Nem történt semmi látványos.
Nem szólt zene.
Nem gyulladt ki száz lámpás.
Csak ott álltak a másik oldalon.
A manó visszanézett a kavicsokra.
– Furcsa.
– Mi?
– Az elején olyan nagynak látszott az egész patak.
– És most?
– Most csak sok kis lépést látok.
Ilus mama elmosolyodott.
– Sok változás ilyen.
Távolról nagynak tűnik.
Közelről viszont gyakran egy következő döntésből áll.
A manó lehajolt az első kavicshoz.
Az még mindig halványan világított.
– Ezt most már értem.
– Mit? – kérdezte Lili.
– A döntés nem attól nagy, hogy hangosan kimondom.
Hanem attól, hogy teszek érte valamit.
A könyv lapjai lassan becsukódtak.
Az utolsó pillanatban Lili még látta a kis patakot.
A kavicsokat.
És a túlparton a manót, aki most már nem azt kérdezte:
„Majd mikor?”
Hanem ezt:
„Mi legyen a következő kis lépés?”
Reménymentor tanulság:
A tudatos változásnak nem kell nagynak és tökéletesnek lennie.
A szándékból akkor lesz valódi lépés, amikor konkrétan eldöntjük, mit szeretnénk megtenni, mi legyen az első megvalósítható lépésünk, és mikor tesszük meg.
És ha egyszer megakadunk?
Nem kell feladni.
Megnézhetjük, hol tartunk, igazíthatunk az úton, és választhatunk egy újabb kis kavicsot.
Te mi lenne az az EGY apró döntés, amelyet még ma meg tudnál tenni magadért?
A történet edukációs, szemléletformáló céllal készült, és nem helyettesíti az orvosi tanácsadást.